Egy újabb nap

Mindenkinek szép napot először is.
Úgy gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nap, mint nap eltünődik egyszer, hogy van-e értelme felkelni.
Vajon hányféleképpen lehet elviselni ezt az egész életet?
Hány embert lehet szeretni?
De a legfontosabb: Hányféleképpen?

A válasz ott rejlik bennünk. Csak ki tudja, hogy mikor fogunk rádöbbeni.
Én még mindig keresem. Remélem azért egyszer rájövök.
Addig is: Ha csak magamnak is, de írok.

Amit elfelejteni sosem lehet

Vajon mit is rejt magában-e sor?
Sok mindent, de egyet biztosan. Azt, hogy mindenki megszületett egyszer. Én is... de a szülinapom elmúlt.
20 éves lettem. Öreg lennék? Nem, nem hinném. De most, hogy jobban belegondolok mit is lehetne ehhez hozzá fűzni? Nem telt úgy el, hogy észre sem vettem volna.
Ha belegondol bárki is, hogy mi a legfelejthetetlenebb dolog az életében én rögtön tudom a választ.
A szeretet.
Ez az egy dolog mindig körül ölel. Szinte megőrjít, ha nem lehet a részesed. Bármennyire is próbálunk érzéketlenek lenni. Nem megy. Ugyan miért is nem?
A válasz egyszerű: A víz csak akkor apad el, ha nem akarjuk látni, de attól még mindig ott csörgedezik valahol mélyen. Ilyen egyszerű.
Tehát.... ha valaki olvassa e sorokat gondoljon arra, hogy különleges. Nemcsak azon az egy napon, melyen született. Hanem az élet utolsó napjáig.
Én így teszek. Tegyen így mindenki.
UI: Boldog Születésnapot mindenkinek!

Üdvözlet mindenkinek:

Először is, bemutatkoznék. A nevem Josephine.
Álnevet használok, de nem rejtegetem az igazit. El is mondom, ha kérdezik.
Szóval tessék... felőlem lehet bármikor, aki csak egy jót akar beszélni. Én mindenféle emberekkel szeretnék megismerkedni. És megismertetni a történetemet. Illetve a másik világot, amelyben élek már lassan három éve.
Nem is tudom, hogy mikor ötlődött fel a gondolat, hogy megszeretném osztani a gondolataimat a világgal, de mivel most végre rászántam magam, hát legyen.
Nem születtem tökéletesnek. De ha így van akkor ki az? Kit nevezhetünk annak? Mert ha kora reggel belenézünk a tükörbe mit látunk? Egy olyasvalakit, aki mi vagyunk. Minden álca nélkül. Minden megjátszás nélkül. Mert olyankor tiszta a tekintetünk. A tükörben látjuk. Ott, a kietlenben.
Hányszor is próbáltam már magamba látni...
Valahogy sose sikerült. Mindig valaki mást láttam meg. Aki nem én vagyok. Remélem most magamat adhatom. Őszíntén...
Tehát mindenki, aki így érez, vagy érzett mindenképpen írjon. Nekem, hogy tanulhassak a hibákból, amit az élet vetett elénk.